Hat nyeretlen el clásicót követően a Real Madrid ismét legyőzte a Barcelonát, és 1993 után újra – története során 18. alkalommal – elhódította a Király-kupát. A blancók győztes gólját Cristiano Ronaldo szerezte fejjel a hosszabbítás 107. percében. A portugál támadóhoz hasonlóan honfitársa, José Mourinho vezetőedző is első trófeáját nyerte meg a „királyi gárdával”.

 Megkövülve: a Barca-drukkerek a madridi örömünnepet nézik

Barcelona–Real Madrid, 2. felvonás. Úgy illett hát a csapatoknak, hogy ott folytassák, ahol az első mérkőzésen abbahagyták. Tehát már az első tíz percben ugyanolyan jelenetek zajlottak le, mint a madridi bajnoki utolsó pillanataiban: torzsalkodás, reklamálás, szolid csihi-puhi.

Ahogy kifüstöltek a fejek, szép lassan futballozni is nekiláttak a felek, bár a reflektorok elsötétülése esetén aligha kellett volna messze menni feszültségért: az energiaelvezetést szemvillámlással gyakorolták a játékosok, miközben a játékvezető tehetetlenül próbálta fékezni az indulatokat.

A Barcelona a szokásoknak megfelelően uralta a labdabirtoklást, de José Mourinho a négy nappal ezelőttihez képest is tovább fejlesztett a blancók védekezésén, így elérte azt, amely nagyon kevés Barca-ellenfélnek a szezonban: meddővé vált a katalán mezőnyfölény.

A fővárosiak képtelenek voltak mit kezdeni a stabil fallal, és Cristiano Ronaldo gyorsasága – illetve Carles Puyol hiánya – jól érvényesült a kontráknál, bár a portugál legnagyobb helyzeténél is a helyén volt José Manuel Pinto. A Real ennek ellenére megszerezhette volna a vezetést, de a félidő hajrájában Pepe fejesénél a kapufa nem a fehérmezesekkel volt.

A második játékrész viszont Barca-helyzettel kezdődött, és inkább a katalánok szájíze szerint alakult – a gólt leszámítva. Igaz, már azt is meglepő lehet a mai Guardiola-csapattal kapcsolatban leírni, hogy a gránátvörös-kékek első helyzetére egészen az 51. percig várni kellett, Pedro lőtt fölé.

A szélső a továbbiakban is aktív maradt: az állandósuló katalán fölény közepette a 69. percben ő volt az, aki betalált a madridi kapuba – les miatt jogosan annullálták a gólt –, majd pár perccel később szintén ő volt az, akinek lövésénél Iker Casillas a nap addigi legnagyobb védését volt kénytelen bemutatni.

A két hadvezér is érezhette, nem biztos, hogy eldől a találkozó a rendes játékidő alatt, hiszen egészen a 70. percig kellett várni az első cserére, Emmanuel Adebayor érkezett Mesut Özil helyére.

A 90. percben aztán Pinto is bizonyította, hogy az egész szezonban fenntartott látszattal ellentétben a Barcelona második számú kapusának is tudni kell vetődni, a 35 éves hálóőr hatalmas védéssel járult hozzá a ráadáshoz, és hallgattatott el alighanem minden élcelődőt, aki felesleges pénzkidobásnak vélte éves fizetését.

A hosszabbításban ismét a Realé volt az első lehetőség, Xabi Alonso indította Ronaldót, aki 97 perccel a lábában is lefutott három védőt, ám 17 méterről nem sokkal a jobb alsó sarok mellé helyezett. Hat perccel később azonban már rezgett a háló, méghozzá mintaszerű akció után: Marcelo játszott össze Ángel Di Maríával, az argentin adott be, Cristiano Ronaldo pedig Adriano mellől a fellegekbe emelkedve a léc alá fejelt. 0–1!

Guardiola Ibrahim Afellay és Seydou Keita beállításával próbált meg újat húzni a hátrányban, ettől kezdve azonban José Mourinho csapata kezében volt a mérkőzés, a portugál tréner csapatai pedig innen legfeljebb helyzetet szoktak elhibázni (Adebayor és Ronaldo megtette az utolsó percekben), mérkőzést már nem: a Real Madrid 2008 májusa után nyert ismét a Barcelona ellen.