2013.10.30. 22:46 kirchner

Cristiano Ronaldo megdöntötte Puskás Ferenc gólcsúcsát

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, Primera División 11. fordulójában a Real Madrid a Sevillát fogadta, és őrült, sok bírói hibával tarkított meccsen hetet rúgott a hárommal válaszoló Sevillának.

madriid.jpg

Nem kezdett ellenállhatatlanul a Real Madrid, de azért jóval többször volt a labda a Blancóknál. A Sevilla védekezésből igyekezett gyors ellenakciókat indítani, de sokáig elég vérszegények voltak ezek a próbálkozások.

Ezalatt elsősorban a Real bal oldala volt aktív. Marcelo, Cé és Benzema egyaránt nagy nyomást helyezett a Sevilla hátsó alakzatára. És egy bal oldalon futó akció végén a Real Madrid a 13. percben meg is szerezte a vezetést.

Isco iszkolt el a bal oldalon, jó ütemben játszott a szintén azon az oldalon feltűnő Benzemához, aki felnézett, meglátta a jobb oldalon, már a tizenhatoson belül tanyázó Bale-t, adta is a labdát, és az üresen álló walesi 11 méterről, kissé jobbról, ballal a jobb felső sarokba csavart. 1–0

A góllal nem állt le a Madrid gépezete. továbbra is sok lehetőséget alakította ki, a Sevilla pedig csak szabálytalanságokkal tudta megakadályozni a hazaiak akcióit. Bale akár újabb gólt is lőhetett volna. A 25. percig szinte alig jött át a Sevilla a felezővonalon. Ezekben a percekben macska-egér-játékot láthattunk a pályán, amely gólban is megmutatkozott.

A 27. percben szabadrúgáshoz juott a Real Madrid 24 méterről, kissé jobbról. C. Ronaldo átengedte a lehetőséget Bale-nek. A walesi csatár a rövid sarkot vette célba, de a sorfalban felugró Morenón megpattant a labda, és védhetetlenül hullott a hosszú sarokba. 2–0

A Real erre a szerencsés gólra vérszemet kapott, és ha lehet mondani, tovább növelte a nyomást az ellenfelére. És ez alatt a nyomás alatt összeroppant a Sevilla.

A 31. percben Isco esett nagyot a csapatkapitány Navarro szorításában a tizenhatos oldalvonalánál. Még a tizenhatoson kívül volt a szabálytalanság, csakhogy Isco belül terült el... Szegény embert az ág is húzza, a bíró tizenegyest adott, amelyet a 32. percben a szúrós szemű Cristiano Ronaldo váltott gólra. Beto megérezte a lövés irányát, de nem védhette. 3–0

Ekkor úgy tűnt, hogy a Sevilla nagy zakónak lesz a gazdája, de aztán három perc alatt nagyot fordult a világ.

A 37. percben egy teljesen kósza Sevilla-akció után Figueras hátára Ramos rátette a kezét a tizenhatoson belül, mire a játékos elesett. Könnyű síppal befújt tizenegyes volt ez... A 38. percben a tizenegyest aztán Rakitic biztosan rúgta a jobb alsó sarokba. 1–3

Alig két perc múlva pedig már csak egy gól volt a különbség...

A 40. percben Arbeloát futotta le a bal oldalon Vitolo, aki a mellette érkező Jairo elé játszott a tizenhatoson belülre. Az alapvonal közeléből Jairo középre játszott, ahol érkezett Bacca, aki az álmélkodó védők gyűrűjében a hálóba lőtt. 3–2

És bár a félidő nagy részében úgy tűnt, gálaelőadást mutat be a Madrid, úgy ért véget az első játékrész, hogy a Sevilla visszajött a meccsbe.

MÁSODIK FÉLIDŐ

Folytatódott az őrület. A Sevilla a félidőben feltüzelte magát, hogy esetleg egyenlíteni lehet, a Real pedig óvatosabbá vált. Bacca, majd Jairo is helyzetbe került, de az újabb gólt a Real Madrid lőtte!

Az 53. percben egy ellentámadás után Bale adott középre, C. Ronaldo lemaradt róla, de lecsapott rá Benzema, aki a tizenegyespontnál vezette kicsit a labdát, majd okosan a bal alsóba gurított. 4–2

Ekkor mintha összecsuklott volna a Sevilla, mert röviddel később növelt előnyét a Real Madrid. A 60. percben megint Bale indult meg remekül a jobb oldalon, középre játszott, ahol a védők gyűrűjében Cristiano Ronaldo elé perdült a labda, Cé pedig jobbal azonnal lőtt, és bár Beto beleért a lövésbe, mégis a hálóba jutott a Real Madrid ötödik gólja. 5–2

A 63. percben Rakitic a tizenhatos vonaláról ballal gyönyörűen csavart a bal felső sarokba. 5–3

A 71. percben meglett Cristiano Ronaldo harmadik gólja. Cristiano Ronaldo vezette a labdát a kapu felé, de amikor lőni akart, bevetődött elé Pareja, és éppen így lett jó a Realnak, mert a megpattanó labda becsapta Betót, és a kapuba hullott! 6–3

Ezután még szépíthetett volna a Sevilla, de Rakitic fölé rúgott egy újabb tizenegyest.

És még ezzel sem volt vége, mert előbb kiállt M'Bia, majd Benzema fejelt gólt a 80. percben. 7–3

Őrült meccs volt, mert bár úgy tűnt, hogy a Real simán nyer, a Sevilla egy olyan ökölvívóhoz hasonlított, aki többször is feláll a padlóról, hogy aztán mégis kiütéssel távozzon a ringből.

 

 

Az oldalról

Ez az oldal a spanyol labdarúgással foglalkozik. Itt mindent megtalálsz ami a spanyol labdarúgással kapcsolatos. Híreket,érdekességeket olvashatsz a Primera División-ban szereplő csapatokról és az ott játszó játékosokról. Az európai kupaporondon elért eredményekről is találsz cikkeket. Az edzői sorsokat és a lehetséges játékos átigazolások is nyomon követheted. Természetesen a spanyol válogatottról is találsz információkat. Jó böngészést!