Spanyol labdarúgás

Spanyol labdarúgás

Megvan a ligacsúcs, simán nyert a Barca

2011. november 29. - kirchner

A Barcelona hazai pályán 4–0-ra nyert a Rayo Vallecano ellen a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságának keddi mérkőzésén.

A Barcelona nem várt vereséget szenvedett a hétvégén a Getafétól, ám a katalánoknak klub-vb-szereplésük miatt hamar lehetőségük nyílt a javításra. A 17. fordulóból előrehozott mérkőzésen az újonc Rayo Vallecano volt az ellenfelük, ám figyelmeztető jel lehetett a hazaiak számára, hogy a madridi kiscsapat eddig több pontot gyűjtött idegenben, mint hazai pályán.

Dani Alves nem a vizet, hanem Alexis Sánchezt kapta fel

A Barca kezdőcsapatába két találkozó után visszatért Andrés Iniesta, míg Cesc Fabregas és Carles Puyol a kispadon kapott helyet.

A jó kezdésre megvolt a lehetősége a Rayónak, a 4. percben azonban Lass – polgári nevén Alhassane Bangoura – kapáslövése nem sokkal, de elkerülte a bal oldali kapufát.

A vendégek ezután egészen a 29. percig bírták a nyomást, ekkor Alexis Sánchez csavart gyönyörűen egy lövőcselt követően balról a kapu bal oldalába. 1–0

A chilei támadó 12 perccel később duplázni tudott: Xavi az idény talán legszebb gólpasszát jegyezte, még ha akaratán kívül is, a sarkáról felpattanó labdát Sánchez 12 méterről vágta a hálóba. 2–0

A Rayo zavarát nem sokkal később David Villa is kihasználta – Dani Alves önzetlenségének is köszönhetően –, gyakorlatilag eldöntve az összecsapást. 3–0

Elvileg jól jött a szünet a vendégeknek, ám a második félidő elején újabb gólt kaptak: Lionel Messi húzott el embere mellett a jobb oldalon, majd kilőtte a jobb alsót. Az argentin ezzel utolérte a góllövőlistán a 16 találatnál járó Cristiano Ronaldót. 4–0

Bár volt még hátra negyven perc, az eredmény már nem változott, ez viszont azt is jelenti, hogy a Barcelona továbbra sem kapott gólt hazai pályán ebben a bajnoki idnyben (34–0-s a gólkülönbsége), és az első csapat lett az spanyol élvonal történetében, amely 11 egymást követő hazai bajnokit tudott le kapott gól nélkül.

PRIMERA DIVISIÓN 
A 17. FORDULÓBÓL ELŐREHOZOTT MÉRKŐZÉS
Barcelona–Rayo Vallecano 4–0 (A. Sánchez 29., 41., Villa 43., Messi 50.)

 

 AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 13 11 1 1 46–10 +36  34
2. Barcelona 14 9 4 1 42–7 +35  31
3. Valencia 13 8 3 2 21–13 +8  27
4. Levante 13 8 2 3 23–12 +11  26
5. Málaga 13 7 2 4 17–16 +1  23
6. Sevilla 13 5 6 2 13–10 +3  21
7. Osasuna 13 4 6 3 16–25 –9  18
8. Athletic Bilbao 13 4 5 4 19–16 +3  17
9. Espanyol 13 5 2 6 10–15 –5  17
10. Atlético Madrid 13 4 4 5 18–20 –2  16
11. Rayo Vallecano 14 4 4 6 15–19 –4  16
12. Villarreal 13 3 5 5 11–19 –8  14
13. Getafe 13 3 4 6 14–19 –5  13
14. Betis 13 4 1 8 12–19 –7  13
15. Mallorca 12 3 4 5 10–17 –7  13
16. Granada 12 3 3 6 5–12 –7  12
17. Real Sociedad 13 3 3 7 12–20 –8  12
18. Sporting Gijón 13 3 3 7 12–21 –9  12
19. Zaragoza 13 2 4 7 12–27 –15  10
20. Santander 13 1 6 6 9–20 –11  9

A bejegyzés trackback címe:

https://spanyollabdarugas.blog.hu/api/trackback/id/tr283456545

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása