Spanyol labdarúgás

Spanyol labdarúgás

Casillas meg a többiek - Messi eddigi „áldozatai”

2011. november 02. - kirchner

A cseh Plzen elleni mesterhármasával megszerezte kétszázkettedik gólját is Lionel Messi az FC Barcelona felnőttcsapatában – mindössze 286 találkozón és 24 évesen. A Marca ennek kapcsán összegyűjtötte, hogy a kétszeres aranylabdás argentin pályafutása során mely kapusoknak és csapatoknak szerzett kellemetlen pillanatokat.

Messi itt éppen büntetőből veszi be Casillas hálóját 2011 áprilisában

Messi barcelonai profi pályafutása során 286 meccsen elért 202 találatát hetvennyolc kapus között osztotta el, ez átlagban 2.5 gólt jelent kapusonként, mérkőzésenként pedig 0.7-et. Kedvenc „áldozata” ki más is lehetne, mint Iker Casillas, az örök rivális Real Madrid legendás kapusa. A 30 éves spanyol válogatott ez idáig összesen tizenhárom alkalommal szedhette ki a labdát hálójából Messi találatai után.

A 24 esztendős kétszeres aranylabdás támadó top tízes listájának dobogóján további két spanyol kapus foglal helyet: a sevillai Európa-bajnok Andrés Palopot tizenegyszer, a Racing Santanderben védő Tono Martínezt kilencszer szomorította. Említést érdemel még az izraeli válogatott Dudu Avat, aki három különböző klubban (Racing, Deportivo, Mallorca) összesen nyolc gólt kapott Lionel Messitől. Diego Alves (7 kapott gól), César Sánchez, Gorka Iraizoz, Diego López (6-6), Roberto Jiménez és Sergio Aragoneses (5-5) neve is a lista élmezőnyében szerepel, ha a Messi által kedvelt ellenfeleket vizsgáljuk. A Bajnokok Ligájában Manuel Almunia vezeti a mezőnyt hat góllal – igaz, ebből négyet azon a bizonyos 2010. áprilisi 4–1-es BL-negyeddöntőben szedett be.

Ha a csapatokat nézzük, itt is madridi csapatot találunk a „tabella” élén, de ezúttal nem a 31-szeres spanyol bajnok Realt, hanem városi riválisát, az Atlético Madridot. A fővárosi alakulat ellen Messi eddig tizenhét találatot jegyzett. Az Atléticót holtversenyben követi a Real Madrid és a Sevilla 13-13 Messitől kapott góllal.

Mindössze négy spanyol élvonalbeli klub úszta meg a Messivel való találkozást: a Cádiz, a Murcia, a Xerez és a Granada sem kapott még gólt az argentintól – igaz, előbbi három már nem a Primera Divisiónban szerepel, így egyhamar valószínűleg nem is fog. A legrangosabb európai kupában (BL) a Milan, az Inter, az Udinese, a Chelsea, a Liverpool és a Rubin Kazany sincs még kihúzva Messi listájáról. A spanyol Király-kupában egyedül a jelenleg negyedosztályú Gramanet nem tapasztalhatta meg, milyen érzés egy kétszeres aranylabdástól gólt kapni – de nem bánta, sőt 2004-ben kiejtette a katalán óriást a kupából.

A szerzett gólok tekintetében a Barcelona klubrekordját César Rodríguez tartja 235 találattal, Messi formáját és ezeket a statisztikákat elnézve nem lenne meglepő, ha ebben a szezonban megdőlne ez a csúcs…

MESSI BARCELONAI GÓLJAI - ÉS A KAPUS „ÁLDOZATOK” ÉLCSOPORTJA
13 kapott gól: Iker Casillas (Real Madrid)
11: Andrés Palop (Sevilla)
9: Tono Martínez (Racing Santander)
8: Dudu Avat (Racing Santander, Deportivo La Coruna, Mallorca)
7: Diego Alves (Almería)
6: César Sánchez (Real Zaragoza, Valencia), Gorka Iraizoz (Athletic Bilbao), Diego López (Villarreal), Manuel Almunia (Arsenal)
5: Roberto Jiménez (Atlético Madrid, Real Zaragoza), Sergio Aragoneses (Tenerife)
4: David de Gea (Atlético Madrid), Grégory Coupet (Atlético Madrid), Ricardo López (Osasuna), Daniel Aranzubia (Deportivo La Coruna), Casto Espinosa (Real Betis)
3: Toni Doblas (Real Betis, Real Zaragoza), Andrés Fernández (Osasuna), Thibaut Courtois (Atlético Madrid), Idriss Carlos Kameni (Espanyol), Alekszandrosz Corvasz (Panathinaikosz), Johan Wiland (Köbenhavn), Andrij Pjatov (Sahtar Doneck), Franco Costanzo (Alavés, Basel), Román Pavlík (Plzen)
Az összeállítás a Marca statisztikái alapján készült – eltérés ahhoz képest, hogy a Marca Sczesnynek ír be két találatot, amelyet valójában Almunia kapott.

A bejegyzés trackback címe:

https://spanyollabdarugas.blog.hu/api/trackback/id/tr823396243

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása